Tudom, hogy erős vagy, tudom, hogy sok a tartás benned. De tudom, hogy ez mit sem ér, mikor a valódi boldogság jön szóba. Erősnek lenni sokkal könnyebb, mint néha elgyengülni, mert ahhoz kell csak igazán bátorság, hogy valaki másra bízzuk önmagunkat.
Kaptál velem egy kiforrott, kész lelket. Kaptál egy elképzelésekkel, elhatározódással, elköteleződéssel teli világot, és kaptad ezt egy szempillantás alatt. Kaptad a testet, ami még ha nem tökéletes is, te mégis imádni tudod minden megfeszülő izmát, kaptad a borostás arcot, melyet simogatni tudsz. Kaptad a szép szót, az ölelést, a csókot, a szerelmet, s kaptad mindezt egy lélegzetvétel alatt.
Előremenekülve a szépbe, esélyt nem hagyván a kudarcnak, írom ezt teli érzelemmel, írom ezt rád gondolva. A bizonytalan állandósága fejünk felett lebegve rebegi, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de tudom mit jelent az, hogyha boldog lesz majd ő.
S érzem mindazt, amit jelent az, amit szavak nem írnak le, mikor a karjaimban tartalak. Mikor a dombok felett kelő napnak sugara a szemed fényét jelenti számra, tudom, hogy túl kell élnem egy újabb napot azért, hogy utána újra te nyugtass meg.
Olvasod a sorokat, töprengsz tétován ezerfelé, mégsem ez lesz majd a lényeg, hanem, hogy mikor szemed lehunyod, engem képzelsz magad mellé, s még ekkor sem érted majd mitől van ez. Szerencsére az élet eddig sem a tudásról szólt, hanem arról, hogy mások életének tengerén milyen hullámot indítunk el, s hogy ezek egyszer partot érnek-e.
Az enyémek most partot értek. Nyugalomra leltem, és mégis van az a szempár, mely képes felbolygatni mindezt úgy, hogy tudjam; jó úton járok, a megfelelő kísérővel. Nem adok hálát, nem is tudom igazán kinek kéne. De ha mégis kéne, tudnám, hogy mindaz, aki vagyok, aki lettem, amiért verejtékkel megdolgoztam, az most érik be, és mindenért a jutalmam Te vagy…
